Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye
8592 Dáka, Dózsa György utca 80. | E-mail: dakaotthon(kukac)dakaotthon.hu | Tel.: +36 89 340-004 | Fax: +36 89 340-187
Dákai telephelyünk Sztetoszkóp színpadának társulata két falunapi meghívásnak tett eleget. Először Dabronyban, majd Nyárádon adták elő a Hófehérke másképp című zenés darabot.
Mindkét helyszínen lelkes közönség fogadott bennünket, előadásunkat sok nevetéssel és hatalmas tapssal jutalmazták.
Hagyomány intézményünkben hogy Szent István államalapító királyunk ünnepén, idén augusztus 14-én, az intézmény ellátottai és dolgozói részt vesznek a mentálhigiénés csoport által megszervezett katolikus szentmisén. Az eredeti tervtől, ami a mise helyszínét illeti, el kellett tekintenünk az időjárás miatt.
Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik - Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott - főünnepe.
Zamárdi alkotótábor
2019. július 31 – augusztus 6. között került megrendezésre a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület szervezésében Zamárdiban az SZGYF üdülőjében az alkotótábor, amelyen intézményünkből 11 lakó és 2 kísérő vett részt.
A héten az Új Épületben három ellátott is ünnepelte születésnapját. A sok-sok program mellett, természetesen nem feledkeztünk meg az ünneplésről, hiszen lakóink nagyon hálásak, ha a jeles alkalomból megvendégelhetik vendégeiket. Az összejövetelre az ünnepeltek meghívták azokat a társaikat, akikkel szorosabb baráti kapcsolatot ápolnak.
Augusztus 13-án, kedden a pápai Kèkfestő Múzeum megtekintésèvel kezdte dèlelőtti programját az Új èpület kis csapata.
Nincs is jobb hűsítő nasi egy-két gombóc fagyinál. Az Új Épület ellátottjai egyik délután izgatottan várták, hogy intézményünk területére megérkezzen a zenélő fagyisautó. Nagy örömmel, kedvükre válogattak a különboző ízek közül.
Az Új èpület 6 ellátottja a Bakony lábainál található nagyteveli víztározóhoz utazott. Az erdőkkel körülvett strandon èlveztèk a vizet és a napfènyt.
Gyalogtúra Gyepükajánban
Lelkes hitéleti csoportunk Paál Ede Atya vezetésével a meleg idő ellenére elindult zarándoklatra Gyepükajánban.
Életmód Klub
(2019. augusztus 5.)
17 fő lakó részvételével
Zalakoppány
A mai napon meghívást kaptunk Steppán Szabolcs őstermelő-kistermelőtől, a Zalai Élet Törzs alapítójától a Zöld Kapu vegyszermentes kertbe, Zalakoppányba.
Lakóink találkozása hozzátartozóikkal
2019. július 29-én kirándulást szerveztünk ellátottjainknak, hogy meglátogathassák testvéreiket Tatabánya- síkvölgyön, és Tokodaltárón. Testvéreik is intézetben, illetve támogatott lakhatás keretében, társasházban vannak elhelyezve.
2019.augusztus 9-én került megrendezésre a IX. Kamondi lecsófesztivál. Hagyományainkhoz híven az idei évben is színes programokkal készültünk. A kulturális műsorról a Kamondi Napraforgó csoport gondoskodott. Zenés táncos produkciókkal készültek. Kéri István ellátottunk a kosárfonást mutatta be,továbbá kézműves foglalkozás, csillámtetoválás, valamint lufi hajtogatás várta az érdeklődőket.