2022-02-08 Maskarák forgataga

„Farsang van most, ne felejtsd el,

Maskarádat fürgén vedd fel!”

 

Kézműves foglalkozásra invitáltuk lakóinkat, hogy a Farsang jegyében vidám álarcokat készítsünk. A foglalkozás elején beszélgettünk a februári hónap jellegzetes eseményéről, arról, hogy mikor kezdődik és mikor ér véget, ehhez kapcsolódóan ki milyen néphagyományokat ismer.

Sablonokat készítettünk, amit a lakók ügyesen rárajzoltak színesebbnél színesebb kartonpapírra, majd kivágták azokat. Vágás után következhetett a díszítés, ahol mindenki saját ízlése szerint élhette át az alkotás örömét.  A különböző színű papír alapú minták, krepp papírszalagok elindították lakóink fantáziáját és sorban készültek a különleges maskarák.

A kézműves foglalkozás minden esetben egy remek lehetőség arra, hogy fejlesszük lakóink kreativitását és képzeletét, ezáltal megéljék az önmegvalósítás élményét.