Aktualitások

A fejlesztő foglalkoztatás keretein belül is, rendszeresen készítjük ellátottainkat a támogatott lakhatásra. A betakarítási munkálatokban minden dolgozó szorgalmasan tevékenykedett. Ahhoz, hogy munka iránti lekesedésüket a továbbiakban is fenntartsuk,  főtt kukoricával kedveskedtünk, amit természetesen ők főztek meg. 

A Kiskastély lakói ismételten klubdélutánon vettek részt, ahol a fergeteges hangulatról Carlos gondoskodott. Mindenki nagyon jól érezte magát a mulatságon, akik már alig várják a következő alkalmat. 

Kertünk kincsei

2019.07.26

 

Az Életmód Klub lakóival kertünkbe ebben az évben patiszont ültettünk. Tavaly a cukkinitermés bőséges volt, sokféle ételt készítettünk belőle. Szerettünk volna egy kicsit különlegesebb tökfélével kísérletezni idén.

A sümegprágai Kalla család 2005-ben kezdett sajtkészítéssel foglalkozni.
Az évek folyamán sokféle ízvilágú sajtot álmodtak meg, amelyek méltán lettek híresek a termelői piacon.
Kalla Roland, a családi gazdaság vezetője elkalauzolt minket, hogy megismerkedjünk a sajtkészítés folyamataival és megkóstoljuk az általuk készített finomságokat.

2019.07. 27-én került megrendezésre a dákai falunap. Ellátottaink is minden évben részt vesznek a rendezvényen, örömmel figyelik a színpadon zajló műsorokat. A dákai otthon Sztetoszkóp színjátszó szakkörének tagjai pedig évről évre színesítik a fellépők palettáját, az idei évben sem történt másként.

A tavasszal megkezdődött járdaépítés tovább folytatódott rehabilitációs lakóotthonunkban. Az évek óta felújításra váró régi járdaszakasz feltörését, a térkövezés előkészítését a fejlesztő foglalkoztatásban dolgozó lakóink végezték a segítő irányítása, koordinálása mellett.

Július 26-án délután indultunk el Vigántpetendre és Kapolcsra, a Művészetek Völgyébe. Vigántpetend a Bakony hegyvonalát és a Balaton felvidéket elválasztó Egervölgyben fekszik. A mintegy 700 éves településen az Eszterházy család építtetett plébániát, és templomot. Nyaranta a 240 éves plébánia épületében galéria várja a látogatókat.

Az önkormányzat felkérésére ellátottainkkal kulturális műsort adtunk elő, melyre lelkiismeretesen készültünk. Táncos-zenés műsorunkat a közönség nagyra értékelte, velünk énekelték a dalokat. A szereplést követően az önkormányzat szeretetvendégségben részesített bennünket. A rendezvényen résztvevő helyi és vendég  gyermekeknek csillám tetoválásokat készítettünk.

Az intézményünkben lévő sportcsarnokhoz vezető út az évek során feltöredezett, kerekes székes lakóink biztonsággal már nem tudták használni.

Karbantartó munkásaink a fejlesztő foglalkoztatásban dolgozó lakóinkkal közösen feltörték, majd újjá építették a járdaszakaszt. A törmelék elszállítása után a kertészeti és tereprendezési munkákat is elvégezték a kertészeti munkacsoport tagjai.

Intézményünk lakóival ellátogattunk a Balatonederics határában található Afrika Múzeumba.
Utunkat a mini szafari parkkal kezdtük, ahol struccokat, zebrákat, tevéket, antilopokat és bivalyokat láttunk.
Az állatokkal való ismerkedés után a maszáj kunyhókat fedeztük fel, melyeket életnagyságú bennszülött fotókópiák őriznek.

Az intézményünkben a fejlesztő foglalkoztatásban dolgozó ellátottjaink és a dolgozók tűzvédelmi oktatásban részesültek. Az oktatás célja, hogy minden munkavállaló rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés elméleti ismereteivel, felelevenítse a szükséges szabályokat, utasitásokat és információkat.