A tavalyi adventhez hasonlóan idén is vendégszereplésen vettünk részt a sümegi Napfény Segítő Központ Idősek Klubjában.
Végh László sümegi polgármester köszöntője után karácsonyi témájú verseket és ünnepi énekeket adtunk elő, melyek énekléséhez a résztvevők is csatlakoztak.
Az előadásunkat színesítette a sümegi Fehér Kövek Kamaregyüttes fellépése is.

Régi hagyomány intézményünkben,hogy a karácsonyi ünnepkörben a Jánosházi Szent Imre általános iskola diákjai ünnepi műsorukat lakóinknak is előadják.  A gyerekek jelenléte mindig jó hatással van ellátottainkra, szívesen beszélgetnek velük, kis műsorukat is figyelemmel követik. A jól ismert karácsonyi dalokat közösen énekelték, amely igazi ünnepi hangulatot varázsolt a lelkekben.

2019. december 18. szerda

A mai napon ismét egy csodában részesülhettek Dákán élő ellátottaink. 

A nagyalásonyi Kinizsi Pál Általános Iskola 32 diákja és 5 pedagógusa jött el ezen a napon lakóinkhoz. Karácsonyi műsort hoztak magukkal. 

Mikulás buli

 

2019.12.07-én Darvastóra is ellátogatott a Mikulás. Előre küldte csinos krampuszlányait, akik táncra buzdították az összegyűlteket. A Mikulás rémísztő főkrampuszával érkezett, és sok-sok szaloncukrot hozott, természetesen csak a jóknak!

Advent a karácsonyra való készülődés időszaka. Karácsony közeledtével eltölt bennünket az örömteli várakozás érzése. Ez történt a mi intézményünkben is, hiszen már hetek óta készülünk az ünnepre. Advent, az ünnepet megelőző négy hét, a karácsony megünneplésének szerves része, a karácsony előkészületi ideje.