Advent első hétvégéjén Bence Blanka jótékonysági felhívása által lovas programon vehettünk részt Gyulakesziben. A program keretein belül lehetőségünk adódott a ló sétáltatására, a lóápolás lépéseinek megismerésére, valamint akinek volt még elég bátorsága a ló hátára is felülhetett. A lovaglás után Meggit a lovat, finom

Dákán járt a Mikulás! 

Ennek alkalmából, - az Új épület és Kiskastély részlegek szervezésében - Mikulás műsorral örvendeztették meg lakóinkat.

"Ellátottaink levelet írtak a nagyszakállúnak, melyet a posta továbbított. A manók felolvasták a kívánságokat a télapónak, majd sok szorgos kéz csomagolta az ajándékokat, pakolták fel a rénszarvasok húzta szánra". 

A mai napon a Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye lakóotthonaiban élő ellátottak számára adomány érkezett az Én-Kép-Tér Szociális és Mentálhigiénés Alapítvány közreműködésével. 

Ez úton köszönjük az adományt, amelyet lakóink nagy örömmel vettek át a lakóotthonban. 

 

Kézműves foglalkozás keretében az ősszel gyűjtött préselt levelekből Mandalát készítettünk a Gondozóházban lakó fiatalokkal. Közösen választottuk ki a színes falevelekből az odaillőt. Mindenki aktívan, örömmel vett részt, melynek eredményeképpen szívet melengető őszi dekorációval díszítettük a bejárati ajtót.  

 

A Fogyatékosok Világnapja alkalmából 2018.12.03.-án a Gondozóház lakói is meghívást kaptak a Pápán megrendezésre kerülő alkalomra. A sportnapon szakközépiskolásokkal együtt sportoltak, játszottak, énekeltek fiataljaink. A sorversenyek vége  díjátadással zárult. A Nap végén a fiatalok mikulásdalokkal várták a Mikulást, aki minden résztvevőt csomaggal jutalmazott.

Az ellátottak nagy örömére meghívást kaptunk a soproni Pszi-faktor rendezvényre. Kis csapatunk rengeteg gyakorlással, próbák sorával töltötte a megmérettetés előtti heteket, napokat. November 30-án kora reggel indultunk el Sopronba, ahol a GYÍK- Rendezvényházat vettük célba. Érkezésünket követően nagyon kedves fogadtatásban volt részünk.

Advent első vasárnapján kezdődik a karácsonyra történő lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. A keresztények böjttel, bűnbánattal és jó cselekedetekkel is készülnek Jézus születésének ünnepére.

Intézményünkben is megkezdődött az ünnepi készülődés. Lakóink segítségével felállítottuk betlehemünket. Hagyományainkhoz híven az udvari adventi koszorúnk is elkészült.

Ismét színházban a T-épület .  Most a Jókai bérletesek élvezhették az előadás nyújtotta kikapcsolódást.

Az óriás bábokkal, igényes, egyedi látványvilágú díszlettel készült élő zenés előadás magával  ragadta lakóinkat. A szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, avagy Katinka kertje c. előadás a népmesei elemeken túl felelevenítette a hagyományos népdalvilágot is.