December második hétvégéjén Adventi áhítat költözött a lakóotthonba.

A lakóegységek lakói nagy szeretettel és odaadással készültek erre a közös délutánra. A dolgozók, és a lakók hozzátartozói szinte már „hazajöttek”, és örömmel üdvözölték az ellátottakat.

Már advent időszakát éljük, ez a négy hét a várakozásról és a készülődésről szól. Az advent időszaka a karácsonyt megelőző négy hét, ami alatt hétről-hétre közelebb kerülünk lélekben és valós időben is.

A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Intézményünkbe december 6-án délelőtt érkezett meg teli puttonyával a Nagyszakállú. Tízórai után dörömbölt, először a Kastély majd a faház ajtaján és bőkezűen kiosztotta a névre szóló édesség csomagokat.

Az előző évekhez hasonlóan, idén is megrendezésre került az egészségügyi szakmai nap, amelyen az elsősegélynyújtás szabályait elevenítettük fel elméletben és gyakorlatban egyaránt, a sümegi mentőállomás két szakápolója segítségével. Minden társintézményből szép számmal jelentek meg ápoló-gondozó kollégák, akik aktívan részt vettek a gyakorlati bemutatókon.

Lakóink a szombathelyi adventi vásárba kirándultak. Nagyot sétáltak a gyönyörűen feldíszített főtéren.  A hideg időben mindenkinek jól esett egy pohár forró puncs. A vásári forgatagban az ünnepre készülődve mindenki szaloncukrot kapott ajándékba. A kirándulóknak a sétájuk alatt több helyen is szaloncukorral és mézeskaláccsal kedveskedtek.

A hét zárásaként, a mai napon is egy nagyszerű programon vehettek részt lakóink. A Győrből érkező fiatalok, akik a Széchenyi István Egyetem Sporttudományi Tanszék Rekreáció szakának hallgatói, már évek óta látogatják ellátottjainkat. Hatalmas hangulatot teremtettek a tornacsarnokban, tanáruk Dr. habil Bánhidi Miklós vezetésével.