A hősökre emlékeztünk

Katonasírok

Emlékezés a  hősökre

 

2026. 01. 14 - én  kiscsoportos foglalkozás keretében emlékeztünk a Don - kanyarban elesett magyar katonákról, a hősökről, akik a II. világháborúban  életüket vesztették.

A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak. Megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek, és vesztek oda a -40 fokos orosz télben.

A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra. 1942. tavaszán mintegy 200 ezer katonát indult el a Don-kanyarba, de már az év novemberében döntöttek arról, hogy kiszállítanak egy 45-50 ezres kontingenst, köztük 20 ezer munkaszolgálatost, a magyar katonák egy részének leváltására. Ez azonban éppen egybeesett a szovjet támadás időpontjával, így azok sem jöhettek haza, akiket leváltottak volna.

1943. január 12-én indította meg támadását a Vörös Hadsereg a Don-kanyarban. A magyar katonáknak a szovjet és a német katonákhoz képest hiányos és korszerűtlen felszerelésben, többszörös túlerővel szemben, kemény fagyban, embertelen körülmények között kellett tartaniuk magukat.

A 2. magyar hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma mintegy 128 ezer főre tehető. Közülük 49-50 ezren estek el, és csaknem ennyien sebesültek meg, a hadifogságba esettek száma pedig 27-28 ezerre tehető.

Sokunknak személyes érintettsége is van e történelmi eseménnyel kapcsolatban. Sokan hiába várták haza a háborúba indult családtagjaikat. Azon kevesek akik hazatértek a földi pokolból, szörnyű emlékeket hordoztak magukban hátralévő életükben. 

Ellátottjaink átérezték, érezni próbálták ezeket a fájdalmakat, nehézségeket.

Közösen megfogalmaztuk, hogy békét, a  béke megőrzését tartjuk legfontosabb dolognak a világon!