Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Köszöntjük a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Nyírfa Otthon Sümeg-Nyírlakpuszta telephelyének honlapján. Ismertetőnk célja, hogy bemutassuk telephelyünket, az itt folyó tevékenységeket.

Aktualitások

Az idei évben a fejlesztő foglalkoztatás új formájaként bevezetésre került a homoktövis termesztés. A megvásárolt oltványokat az üvegház melletti napos területre ültettük el a megfelelő előkészületeket követően.

Ellátottjaink lelkesen fogtak hozzá az új feladathoz.

Március 15. az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdete, amelynek célja a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt. Március 15-e 1989-ben volt először munkaszüneti nap, majd 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep.

Tavasz hajnalán Róluk emlékezünk,

A nőkről, kiknek életünk köszönhetjük.

Ki mindent megtesz értünk, a nő,

Dajkál, ápol, és felnevel ő.

 

Hálánk szálljon lányra, anyára,

Ki a családot összetartja.

Szépséges nők, jó asszonyok,

Kívánunk boldog, Víg nőnapot.

Az egészség és ápoltság egyik fontos része a szájhigiénia is, ezért a helyes kézmosás elsajátítása mellett fontos, hogy rendszeresen felhívjuk ellátottjaink figyelmét a helyes és alapos fogmosásra, szájápolásra is.

“…olvad a hó, tavasz akar lenni.
Mit tudom én, mi szeretnék lenni!
Pehely vagyok, olvadok a hóval,
mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.
Mire a madarak visszatérnek,
szikkad a föld, híre sincs a télnek…”

Babits Mihály: Ősz és tavasz között

 

Az idei évben a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház farsangi álarckészítő versenyt rendezett, amire ellátottjaink kisebb csoportja jelentkezett. Lelkesen készültek a különböző textúrájú, kivitelű maszkok, amiket leadtunk a gyűjtőponton.

Február 14-e, Bálint és Valentin napja a szeretet és a szerelem ünnepe világszerte.

Magyarországon maga a Valentin-nap csak 1990 után terjedt el a mai formájában, de Szent Bálint ünnepének nálunk is több százéves hagyománya van.

2007 óta február 3-a a rejtvényfejtők napja.
Ennek apropójából Csabrendeken a Művelődési Ház rejtvényfejtő versenyt hirdetett, melyre intézményünk néhány lakója is benevezett.
Nyírlakon a már hagyománnyá vált rejtvényfejtés szeretetét nyugdíjas kolléganőnknek Nagy Emilnének köszönthetjük, ő tette kedveltté ellátottjaink körében a fejtörőket.

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen időpontban tisztázta le a Himnusz kéziratát.

Az előző évekhez hasonlóan, az idén is megemlékezést tartottunk szűk keretek között lakóinkkal.

Felelevenítettük a Himnusz sorait, és hallhattuk a mű keletkezésének történetét, Kölcsey Ferenc életútját.

A jövő felé haladás elképzelhetetlen a múltba vetett pillantás nélkül.

Történelem iránt érdeklődő ellátottjainknak az Árpád-ház kihalásának 720. évfordulója alkalmából előadást tartottunk január 14-én, mely során az uralkodókról a legfontososabb, és legérdekesebb tudnivalókat beszéltük meg.

Az év utolsó napján ellátottjainkkal búcsút vettünk a 2020-as esztendőtől.
Az ünnepi hangulathoz szilveszteri díszbe öltöztettük lakóegységeinket.
Ellátottjaink örömmel segédkeztek a lufik felfújásban és a szalagok felrakásában.

Ezúton is szeretnénk dolgozóink és lakóink nevében mindenkinek egészségben és sikerekben gazdag, boldog újévet kívánni.