Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye
8592 Dáka, Dózsa György utca 80. | E-mail: dakaotthon(kukac)dakaotthon.hu | Tel.: +36 89 340-004 | Fax: +36 89 340-187
2014. december 12-én délután a karácsonyvárás jegyében végigjártunk minden osztályt, hogy karácsonyi zenékkel, és énekekkel ajándékozzunk meg mindenkit. A meghitt ünnepi délutánon két önkéntes segítő is közreműködött: Szí Péter Zsófia, és Kurucz Márta, aki furulyával kísérte a dalokat.
December 13-hoz számos házasságkerítő népszokás is tapad. Régen a tél a párválasztás időszaka volt. Ilyenkor szüneteltek a mezőgazdasági munkák, és a fonóban, kukoricafosztáskor lehetett ismerkedni a másik nem tagjaival. Nem csoda, ha télidőben a lányok ráolvasással és más babonákkal akarták intézni a sorsukat.
2014.12.09.-én egy 15 fős csoporttal Győrbe látogattunk, az Adventi vásárra. A napot a pápai cukrászdában kezdtük, ahol elfogyasztottunk egy finom kávét illetve egy süteményt. Dél körül érkeztünk Győrbe, ahol megebédeltünk, majd megnéztük a kirakatokat illetve vásárolgattunk, ezt követően kisétáltunk az Adventi vásárra. Kirakodó árusok tömkelege fogadott bennünket.
A decemberi ünnepkörnek eleget téve idén is megünnepeltük a Mikulás érkezését. Lakóink nem a szokásos versmondással illetve énekekkel készültek, hanem előadással. Kicsit szorongva, de annál nagyobb örömmel várták a fellépés időpontját. Szereplőink ügyesek voltak, hatalmas volt a jókedv.
Lélek –jelen- lét címmel tartott adventi konferenciát a kaposvári Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy megyei kirendeltsége. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a sérült emberek értékeire, és arra, hogy értékes és hasznos tagjai lehetnek ők is a társadalomnak, mindös
A Mikulás napját követő délutánon ellátogatott a lakóegységek közösségébe Zalahalápról Bedő Lajos a község polgármestere, a Művelődési Ház és Könyvtár vezetősége, valamint a település büszkége: Tóth Kiara és édesanyja. Tóth Kiara az ének iskolája című műsorban való részvételével vált híressé. Mesélt élményeiről, és meleg szívvel fogadta az ellátottak érdeklődését.
A lakóotthon dolgozói közössége részt vett a Tchibo "Legyen a munkahelyén is finom a kávé!" nyereményjátékán, és nagy örömükre megnyerték a napi főnyeremények egyikét, egy modern kávéfőző gépet, és hozzá 3 kg kávét. A játékra munkahelyi kollektívák nevezhettek, és naponta értékes nyereményeket nyerhettek.
Valamennyiünk legkedvesebb gyerekkori emlékei közé tartozik a Mikulás napja, amire felnőttként is szívesen gondolunk vissza.
Felejthetetlen emlékeinket egy kis-ázsiai város, Myra püspökének köszönhetjük.
Szülei Miklósnak nevezték el aminek jelentése: a nép vitéze, győző.
Dákai intézményünkben már napok óta műsorokkal, rendezvényekkel készültünk a télapó eljövetelére. A mai nap reggelén már fényesre pucolt csizmákkal várták ellátottaink a Mikulást. Kora délelőtt az egyik gondozási egységünk által készített műsorral kezdődött az ünnep, majd - a műsort követően - minden épületbe ellátogatott a Mikulás.