Az előző év végétől régi hagyományt felújítva ismét közösen ünnepeljük meg lakóink születésnapját.

Január 30-án délután is hat fiatalt ünnepeltünk. A január hónapban születettek mindegyike egy-egy névre szóló muffint kapott gyertyával.

A Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye a fogyatékos személyek szociális ellátása területén módszertani feladatok ellátását végzi a Nyugati országrész tekintetében. Ennek kapcsán veszprémi telephely intézményünk szakmai műhely rendezvényt szervezett 2015.

A hagyományoknak megfelelően az intézményt támogató Velük, Értük Alapítvány anyagi támogatásával ebben az évben is megszerveztük telephelyünk lakói számára a disznóvágást.

Februárban nálunk is beköszöntött az igazi tél. A hideg idő ellenére ennek az időjárásnak is megvan a szépsége. Nagyon megörültünk a sok hónak, és szinte mindenkiből előbujt a gyermeki én.

Lakóinkat heti rendszereséggel kikisérjük a faluba vásárlás,testmozgás illetve levegőzés céljából. Ezen alkalmakat mindig lelkesen várják,ugyanis a környezetváltozás mindenkire jó hatással van.

Gazdag Erzsi: Télűző

 

Kikelet, kikelet,
kergesd el már a telet!

Verd meg déli szelekkel,
mielőbb elszeleljen.

Napparázson sütögesd,
dérrel, hóval süvegest!

Sugár-seprűvel nyomát,
söpörd el a tél havát!

Egy szép havas délutánon a lakóotthon lakói és segítői régi hagyományt elevenítettek fel: a farsangi fánksütést. A lakók a várakozásokkal teli előkészületek után lelkesen álltak neki a fánk dagasztásához. Mindenki kedvére szaggathatta a tésztát. Ezután felváltva sütötték ki a szebbnél szebb fánkokat.