Aktualitások

Pásztorjáték Gyepükajánban

 

A darvastói hitéleti csoport nagy izgalommal készült ez év december 23-i napjára. Ezen a napon adtuk elő Gyepükajánban a pásztorjátékot. Mindenki lelkesen készült, tanulta a szövegét, gyakorolta karácsonyi énekeket.

Darvastói Karácsony

Az adventi időszakban megpróbáltunk ráhangolódni a Karácsonyra: a hangszórókból lágy zene szólt, ünnepi díszbe öltöztettük szívünket, lelkünket, és természetesen a környezetünket is.

Szentestére a karácsonyfánk is ünnepi díszben pompázott.

Ünnepek között, az Aprószentek napja alkalmából celebrált szentmisén vettünk részt a sümegi Ferences Kegytemplomban.

Karácsonyi adományok

 

„Egy szó, egy tekintet, egy mosoly, - oly semmiségek, hogy szinte fel mérhetők, számba sem vehetők. És mégis mennyire fontos mindez, a kellő pillanatban többet ér, mintha egész vagyonát osztaná ki közöttünk!” (Charles Dickens)

 

Telephelyünk karácsonyi ünnepi programját a részlegenkénti karácsonyfák feldíszítésével kezdtük, majd a lesencetomaji plébániatemplomban szentmise keretében előadott Betlehemi játékkal folytattuk, melyet a lakóotthon

Az idei évben rendhagyó módon ünnepelt a két ápoló-gondozó célú lakóotthon Dákán. Karácsony alkalmából meghívták segítőiket egy ünnepi vacsorára, mely a dákai kultúrházban került megrendezésre. A helyiséget az alkalomhoz méltóan feldíszítették, a vacsorát étteremből rendelték.

Meghittség költözött intézményünkbe, ugyanis ma volt a hagyományos karácsonyi ünnepségünk. A karácsonyt megelőző hetekben lakóinkkal lázasan készültünk, díszítettük az épületeket, és a lelkünket is ünneplőbe öltöztettük.  Színvonalas műsorral készültünk, hogy méltóképpen ünnepeljük meg a szeretet ünnepét. Műsorukban helyet kaptak adventi énekek, versek és lakónk által írt zenés ének is.

A karácsonyi ünnepkör arra a fontos témakörre fokuszál, hogy szükség van rá, hogy ne csak „beessünk” a karácsonyfa alá, hanem az ádventi időt megéljük, lelkileg is fel lehessen készülni. Járjuk végig az utat, megélve annak minden egyes pillanatát.

Immáron hagyománnyá vált a Szent Imre Általános Iskola diákjainak karácsonyi betlehemezése. Idén is megörvendeztették ellátottainkat előadásukkal. Ezáltal is segítették lakóinkat ráhangolódni a szeretet ünnepére.

 

A karácsonyra hangolódás jegyében lakóinkkal hétről-hétre különböző dekorációkat készítettünk, amely folyamatba igyekeztünk mindenkit bevonni. Képességeiknek, készségeiknek megfelelő kisebb feladatokkal bíztuk meg őket. A legörömtelibb a fa feldíszítése volt. Karácsonyi énekeket énekeltek és közben kivétel nélkül mindenki díszítette a fát.