Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye
8592 Dáka, Dózsa György utca 80. | E-mail: dakaotthon(kukac)dakaotthon.hu | Tel.: +36 89 340-004 | Fax: +36 89 340-187
Gyümölcsoltó Boldogasszony Ünnepén városlődi zarándoklaton vettünk részt közösen a Lesencetomaji Egyházközség híveivel és plébánosával, Szabó Zoltán atyával.
Útunkat egy közös imával indítottuk. Első állomásunk a Kislődre vezetett, ahol megtekintettük Rőthy Mihály egyházi gyűjteményét, majd ezt követően a plébános úr egy rövid történettel bemutatta a helyi templomot.
Madarat tolláról…
„Madarat tolláról, embert barátjáról” - tartja a híres, régi közmondás.
Lakóinkkal Sümegen jártunk a Patonai Fazekasházban. Az egykor nagyhírű sümegi fazekasság kiemelkedő mestere volt Patonai Ferenc, a Népművészet Mestere. Házában válogatás látható munkáiból, utódja pedig működés közben mutatja be műhelyét.
A Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye és a Veszprém -Főegyházmegyei Karitász közös szervezésében kézműves termékek kiállítása nyílt Pápán
A kiállításon a fogyatékkal élők kézműves munkáit, termékeit, alkotásait tekinthetik meg.
Víz Napja
„Hogy a napfény ráesett, szinte szívdobogva nézem ezüstszikrás börtönében az ezüsthideg vizet... „ írja Szabó Lőrinc Egy pohár víz című versében.
Szent György havában újra éled a természet…
Virágba borulnak a fák, fészket raknak a madarak, már csak néhány hét és ideér egyik legfontosabb keresztény ünnepünk, a húsvét.
Részlegünk civil szervezetét a Lélektől-Lélekig Alapítványt a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi Felelősségvállalás Kollégiuma 250.001 Ft. vissza nem térítendő támogatásban részesítette a NEA - TF - 16 - M - 0472 pályázatnak megfelelően.
2017.03.21-én az Operenciás bérlet legújabb előadását, a Mirkó királyfit tekintettük meg lakóinkkal a Jókai Színházban.
Kitűnő hangulatban érkeztek a T-épület lakói Pápára, s jóleső sétát tettünk a napfényes Várkerten keresztül a színházig.
Lakóink elsőként foglalták el helyeiket a nézőtéren, majd kezdetét vette Benedek Elek népmeséje.
Kiváló munkát végeztek telephelyünkön Piller Józsefné szociális foglalkoztatást segítő irányításával a kertészeti csoportban dolgozó ellátottak. Ezt bizonyítja a mellékelt képeken látható gyönyörűen virágzó muskátli palánták sokasága, mely a jövőben az intézet ablakait díszíti, és a dolgozók részére árusításra kerül.
Nemzeti Ünnep, Március 15
Ez az esztendő is remek apropóval szolgál a jubileumok tekintetében.
Március 8
Intézményünk lakói idén is örömmel köszöntötték fel dolgozóinkat, az általuk készített apró ajándékkal.