Az Új épület és a Kastély lakói Pápadereskére mentek gyalogtúrára a két falut összekötő földúton. Útközben nyulat, fácánt és őzeket láttak.  Dereskén a játszótéren megpihentek, majd visszafelé vették az útirányt, és kellemesen elfáradva tértek haza.

Intézményünk módszertani feladatokat lát el a Dunától nyugatra fekvő területen, a fogyatékos ellátás tekintetében. Ennek kapcsán szakmai műhely rendezvényt szerveztünk, 2015. április 23-án nyírlaki telephely intézményünkben. A szakmai rendezvény fő témaköre a sürgősségi betegellátás volt.

2015. április 16-án intézetünk T-épületének 18 lakójával egész napos kirándulást tettünk Magyargencsre, a Hadi parkba. A kellemes tavaszi, szinte nyárias idő remekül kedvezett a programnak.

A világnap célja, hogy akciókkal, programokkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Szokásunkhoz híven idén is közös programot szerveztünk A Föld Napja alkalmából.

Április 22-én, a Föld napján filmvetítést szerveztünk a Lesencetomajon élők számára. A nagy sikerű természetfilm betekintést nyújtott az érdeklődőknek bolygónk örök körforgásaiba, folyamataiba.

A Lesencetomaj-i részlegen megkezdődtek a konyha állagmegóvási, karbantartási feladatai. A munkálatok során az élelmiszerraktár, zöldségelőkészítő, mosogató, és konyha festése, csempék- burkolatok javítása-pótlása, nyílászárók, fűtéscsövek javítása és festése fog megvalósulni. A munkálatokat a részleg karbantartó csoportja végzi. A konyha üzemeltetése a felújítás alatt zavartalanul folyik.

Visszafordíthatatlanul itt a tavasz és a jó idő. Eddig nem volt rá alkalom, de most már tényleg ideje kimozdulni, kirándulni, friss levegőt szívni.