Immár negyedik alkalommal került megszervezésre Integrált Intézményünk dolgozói részére a rekreációs nap, amelyet az idei évben a nyírlaki telephely intézmény szervezett Sümeg- Mogyoródombon. A hely és az időjárás ideális volt a szabadidős rendezvény lebonyolítására.

A dákai intézmény Új épületének 22 lakója egész napos kiránduláson vett részt. Először a Salföld Természetvédelmi Majorba látogattunk el, ahol olyan őshonos magyar állatfajtákkal ismerkedhettünk meg, mint pl. a szürkemarha, rackajuh, mangalica, komondor, puli, stb. Két csacsi és egy cica kísért végig minket a majorban, élvezve a lakók simogatását.

Dákai intézményünk fennállásának 65. évfordulója alkalmából szakmai rendezvénysorozatot szerveztünk 2014.09.10-11-én, amelynek első napján szakmai vetélkedőt szerveztünk. 

Veszprém megyében 2009-ben és 2011-ben szerveztünk „Kapaszkodó” – Szociális Börze címmel országos konferenciát Pápán, 2013-ban Külsővaton. Mindhárom esetben dákai intézményünk és a Veszprém Megyei Idősek Otthonainak Egyesített Szociális Intézménye közös szervezésében valósulhatott meg nagy sikerrel a rendezvény.

A dákai intézmény fennállásának 65. évfordulja alkalmából, szakmai rendezvénysorozatot szervezett, amelynek első napján 2014. szeptember 10-én - immár hagyományosan- szakmai vetélkedőt szervezett a Veszprém megyében működő szociális intézmények szakemberei részére.

"Mozdulj, Mozdulj..." Egy nap a sport jegyében jelszóval sportnapot rendeztek az ágfalvai pszichiátriai otthonban, 2014 szeptember 5.-én. Egy 6 fős csapattaljelentkeztünkaz egyéni sportokra, valamint a focikupára is beneveztünk.

A Lesencetomaj-i részleg szociális foglalkoztatójának kertészetében megtermelt burgonyát a segítők, dolgozók irányítása -és aktív közreműködése- mellett, a munka-rehabilitációs és fejlesztő felkészítő foglalkoztatás keretein belül dolgozó ellátottak betakarították. A termés bőséges volt, jó ideig ellátja majd a konyhát nyersanyaggal.

Nagy örömünkre ismét meghívást kaptunk a Kamond-i telephely által szervezett Lecsófesztiválra. Lakóink izgatottan készültek a jónak ígérkező programokra. Az idő is kedvezett a rendezvénynek, s a vendéglátók mindent megtettek azért, hogy minden résztvevő jól érezze magát. A bográcsokban rotyogott a magyaros lecsó, közben finomabbnál finomabb falatokkal és koktélokkal kínáltak bennünket.

2014.08.18.-tól 2014.08.22.-ig terjedő időszakban 13 ellátottal és 3 kísérővel Balatonlellén nyaraltunk. Nyaralásunkat változatos programokkal tarkítottuk. Pihenést és fáradtságot félretéve rengeteget sétáltunk, ismerkedtünk az üdülőváros nevezetességeivel, valamint látványosságaival.

Idén is nagy lelkesedéssel készültünk a Kamondi  lecsó fesztiválra.

Lakóinknak annyira tetszik ez a program, hogy többszörös túljelentkezésünk volt, végül 6 főt választottunk ki, 3 hölgyet és 3 férfit. Mindenki  ügyesen látott a feladatokhoz, a lecsó készítéshez.