Szigliget Strand

 

Időpont: 2018. augusztus 4.

Indulás: reggel 9 óra  

8 fő és 2 kísérővel kerékpártúrára mentünk a Balatonra. 

Reggel még friss erővel és vidáman indultunk az akkor még kellemes időben a 40 km-re lévő Balatonra.

Lecsófesztivál

 

Időpont: 2018. augusztus 8. 

Kamondra mentünk 4 fő lakóval és 1 fő kísérővel a 8. alkalommal megrendezett lecsófesztiválra.

A tűzgyújtást követően bográcsba kerültek az alapanyagok és hamarosan elkészült a lecsó. Közben a Napraforgó csoport előadása szórakoztatta a részvevőket.

Erdősori akadályverseny

2018. július 13.

 

 

A részvevők versenyeztek kreatív fizikai és szellemi feladatokban és lecsófőzésben, amit később ebédként fogyasztottak el.

Főzésben 2 fő, az akadályversenyen 3 fő lakó vett részt.

A rendezvényt színes műsor egészítette ki.

 

A csapadékos napok után egyre több gomba bújik elő az erdőkben és réteken. A mérgezés elkerülése végett nagy figyelmet kell fordítanunk a megelőzésre, hogy ellátottjaink felismerjék melyik gombafajták nem ehetők. A közelben lakik Tanai Tamás gombaszakértő, akit meghívtunk a mai napon, hogy tartson egy rövid előadást, és ismertesse meg lakóinkkal a környezetükben megjelenő gombákat.

A tankonyhában egyre több ellátottunk rendszeres vendég, sokféle étel készítését gyakoroljuk. Az időjárás benti programnak kedvezett, így hát összedugtuk a fejünket, és az alapanyagok megvásárlása után gofri sütésbe fogtunk. Mindenkinek jutott egy kis feladat az előkészületeknél, majd két legrutinosabb ellátottunk nekilátott a sütésnek.

Mesteriben fürdőztünk lakóinkkal, nagyon jól érezték magukat, sokat fürödtek a medencékben. Fürdés után mindenkinek jól esett a friss, meleg lángos.

Augusztus 20

„Szökkent a szár szép magosra

nagy gép jött érte s learatta

learatta, kicsépelte; malom megőrölte

megsütötték s most a nyári dél

köszönt téged asztalon friss fehér, új kenyér”

 

A Kiskastély ellátotjaival kirándulást tettünk a Balaton északi partjának fővárosában, Balatonfüreden. Megtekintettük a Kossuth Lajos forrást, melynek ásványianyagokban gazdak vízét is megkóstoltuk. A Tagore sétányon sétálva gyönyörködtünk a balatoni látképben. Felfrissülés, pihenés képpen kipróbáltuk a mólón található szökőkutat is. Élményekkel gazdagon tértünk vissza este az intézménybe. 

A „Velük, értük Alapítvány” támogatásával a Lakóotthon lakói is részt vehettek közös strandoláson Balatonedericsen. A lakók nagyon készültek erre a napra, különösen azért, mert felfrissülést jelentett számukra a nagy hőségben. A napfürdőzés közben még egy balatoni hattyúcsalád életét is megfigyelhették. A napot a finom ebéd koronázta meg számukra, melyet a büfében jó étvággyal fogyasztottak.