Ellátottjaink körében nagy népszerűségnek örvend a különböző gyógynövények betakarítása, tartósítása. A kastély park és a környező rétek virágba borultak, lakóink kérésének eleget téve kosarakkal felszerelkezve elmentünk bodzát szedni a közeli mezőre. Útközben a bodzavirág jótékony hatásairól beszélgettünk, mindenki elmondta tapasztalatait a növénnyel kapcsolatban.

Madarak és Fák Napját idén a Jeli Arborétum látogatásával ünnepeltük.

Európa egyik legszebb botanikuskertje a Vas megyei Kám községhatárban, lévő Jeli Arborétum amely májusban virágruhába öltözik. Ilyenkor virágzik tömegesen a havasszépe, a rhododendron. A nagy mennyiségű virág, változatos színeivel és bódító illatával ejtett ámulatba minket.

Az idei évben is megtartartásra került  a munka – és tűzvédelmi oktatás. Minden dolgozónk részt vett rajta, az elméleti okatatás után a Kastély épületében került sor a gyakorlati tűzriadóra. Az épületből való evakuálás  zökkenőmentesen zajlott.

Magyar kézműves fagylalt Napja

„Magadhoz édesgettél, mint a süti

Szívem közben a százat üti

Hevesen ver, zakatolva

Lehunyt szemem tágra nyitottam

Előttem tölcsérben fagyi ült, s majszoltam

Mosolyt rajzolt az arcomra...”

„Van egy szó, van egy név, valóság nem álom,

Nekem a legdrágább ezen a világon.

Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,

Amikor kimondom: anyám, édesanyám.”

                                   Nagy Ferenc

 

Az integráció jegyében május 6-án, a Lakóotthon szervezésében Anyák napi szentmisén vettünk részt a Lesenceistvándi Mária kápolnánál.

A Plébános Úr beszédében kiemelte, hogy május első vasárnapja az Édesanyák ünnepe, a felejthetetleneké és a halhatatlanoké.

Majd így folytatta:

„Aki betöltötte élete végéig édesanyai szerepét, az nem hal meg, a lelke bennünk él tovább.”

Tavaszi finomságok- bodzaszörp

2018.05.06.

 

Az Életmód Klub tagjaival a nyárias időt kihasználva az intézmény környékére indultunk, bodzavirágot és akácvirágot gyűjteni olyan helyről, ahol nem éri szennyeződés a növényeket.

Minden évben van egy kedves nap, amiről sohasem feledkezhetünk  meg. Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük. Ez a legszebb és legnehezebb hivatás. Legszebb, mert annyi szeretetet, örömet és büszkeséget tud nyújtani.  A legnehezebb, mert a sok jó mellett mindig ott az örökös aggódás és féltés.