Ma délelőtt a tankonyhánkban ellátottjainkkal közösen lángos sütést szerveztünk. A program célja az önállóság fejlesztése, mely képesség a támogatott lakhatáshoz nélkülözhetetlen. Mindenki kivette a részét az előkészületekből, tésztát dagasztottak, nyújtottak és egy konyhai ismeretekben jártas ellátottunk sütötte a rengeteg finomságot.

Katonák érkeztek hozzánk

 

MH. Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központ Veszprém katonái bemutatót tartottak intézményünkben.
Ellátottjaink repülőgép szimulátort próbálhattak ki.
Hatástalanított fegyvereket, rohamsisakot, golyóálló mellényt próbálhattak fel.

Közel egy éve, egy kedves kolléganőnk jóvoltából kerültünk kapcsolatba a Bakonypölöskei nyugdíjas klubbal. Először ők láttak vendégül bennünket, és ismerkedtek össze lakóinkkal, majd egy műsoros délutánra mi hívtuk meg őket, és mutattuk be a Lakóotthon életét.

A dákai telephely fejlesztő foglalkoztatásában dolgozó lakók 2018.06. 18-án hétfőn a falu focipályáján töltöttek el egy napot segítőik társaságában.

A Gondozóházban idén is megszerveztük a már hagyományos júniusi kerti partit, melyre a hozzátartozók is hivatalosak voltak. Vidám hangulatban telt a délután, Lakóink kis műsorral és saját készítésű ajándékkal kedveskedtek rokonaiknak, szüleiknek. Ezután sütögettünk, beszélgettünk.

Borgátai nyaralás, I. turnus

 

Az időjárás, a gyönyörű természeti környezet, a sok finom étel, a segítő személyzet, a gyógyvíz mind-mind hozzájárult, hogy a lakók az ötnapos nyaralás alatt feltöltődve, új élményekkel gazdagabban érkezzenek vissza az otthonba mind a tizenhatan.

Szakmai Nap

 

Az én kardom a tudomány

az én pajzsom a munka.

(Hugonnai Vilma)

 

2018 júniusában intézményünk adott otthont a soron következő szakmai műhelynek.