Az évközi 33-ik vasárnap szentmisén vettünk részt 20 fő ellátottal. A szentmisét követően a Tisztelendő Atya megáldotta kenyereket. A Lesencei Karitász kenyér- adományával a segítségnyújtás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet, és emlékeztetni a híveket Szent Erzsébet jócselekedeteire.

2019. november 14-én egészségnapot szerveztünk ellátottaink részére. A program célja a különböző betegségek megelőzése, valamint a kooperatív együttműködésre nevelés, adalékmentes élelmiszerek fogyasztására való ösztönzés, együttes munkára nevelés, esztétikus terítési szokások elsajátítása. A foglalkozás interaktív volt, mozgalmas, mindenkit sikerült megmozgatni.

2019. november 13-án intézményünk T épületének lakóival ezen a hűvös, őszi napon útra keltünk Pápára. Elsőként a Pegazus Színház 15 éves jubileumi bábkiállítását tekintettük meg nagy érdeklődve. Lakóinknak ismerősek voltak a kiállított bábok, hiszen egy-egy mesehőst ők is felismertek bennük.

A mai napon ellátottjainkkal Márton napi kézműves délelőttöt tartottunk.
A Szent Márton legendájáról szóló ismertető után a résztvevők a témához kapcsolódóan dekorációkat készítettek.
Sok különböző feladat közül választhattak.

2019. november 6-án dákai intézményünk T-épületének lakóival színházlátogatáson vettünk részt, ahol a Szerencsének Szerencséje című zenés mesejátékot nézhettük meg Mirr-Murr bérletünk keretein belül. Az előadás nagyon tetszett lakóinknak, a vicces részeken nevettek, a zenés részeket tapssal kísérték.

Rejtvényfejtő verseny

 

Történelmi környezetben, a nyírlaki Tarányi kastélyban vettek részt lakóink a már hagyományos Rejtvényfejtő Versenyen október 11-én.  A 6 fős csapat nagy izgalommal várta, hogy ebben az évben milyen feladatokkal tornáztatják meg elméjüket.

A feladatlapok a várakozásnak megfelelően elgondolkodtatták a csapatot.