Intézményünk Kastély részlegének lakói 2019.szeptember 25-én osztályos kiránduláson vettek részt. Megtekintették a Dinnyésen található vár makett kiállítást, majd tovább utaztak Felcsútra, ahol felültek a kisvasútra.

A tegnapi napon került megrendezésre a 3. Esélyegyenlőségi nap a Veszprém Megyei ÉFOÉSZ és intézményünk közös szervezésében. 

Dákán élő táncoslábú lakóink is felléptek a rendezvényen "Happy" című műsorukkal. Szereplésük igazán jól sikerült, hatalmas tapssal jutalmazta őket a szép számú közönség. 

3. Esélyegyenlőségi Nap

„ Mindannyian mások vagyunk,

de néha segítségre szorulunk.

Minden ember más,

de egy dologban hasonlítunk:

szeretetre, segítségre szorulunk,

hogy az élet akadályait átugorjuk…”

(Weisz Hajnalka : Mindannyian mások vagyunk)

Intézményünk T osztályának lakói a tegnapi napon osztályos kiránduláson vettek részt. Különjárattal indultak el, Farkasgyepű volt az első megálló, ahol kisvonattal bejárták a Bakonyt, érintették a Pisztrángos tavat, Némethbányán pedig a templomban hallgattak meg egy fél órás ismertetőt Isten házáról.

A Kiskastély ellátottjai egy csodálatos őszi napon kiránduláson vettek részt Kisbéren, Tatán és környékén. Kisbéren a mini Magyarország makettjeit tekintettük meg. A tárlatvezetés során bemutatták az ország nevezetes épületeit, lakóink nagy figyelemmel hallgatták a rövid történeteket.

Az idei évben is eljutottunk Budapestre a Fővárosi Állatkertbe. A Sérült Gyermekek Napja alkalmából ingyenes belépőt kaptunk, melynek nagyon örültünk.

Az állatsimogatóban mindenki örömmel hallgatta a kecskék megelégedett mekegését a simogatásért cserébe.

A varázsudvarban ismert mesékkel kapcsolatos interaktív játékban vettünk részt.

A Gondozóház lakóival a gyönyörű őszi időt kihasználva a közeli Nemesvámosra kirándultunk.  A Magyar Nemzeti Múzeum VILLA ROMANA BALÁCA Magyarország legnagyobb látogatható római kori villagazdaságát néztük meg. A tárlatvezető végigvezetett minket az egykori földbirtokos parkjában, lakóházában és a környező épületekben kialakított tárlatokon.

Az idén is megrendezésre került a tavalyi évben útjának indult "Miénk a nap" rendezvény. Mint előző évben, idén is a lakóink szórakoztatása, kikapcsolódása volt a cél. Az ez évi alkalmon ismételten részt vettek telephely intézményeink, akik meghívásunknak eleget téve szép számban érkeztek ma Dákára. 

Zsira Labdarugó verseny
2019.Szeptember 07.

 

A Magyar Speciális Olimpia keretében megrendezett Labdarugó versenyen vettünk rész lakóinkkal. A zord időjárás ellenére is szép számmal gyűltek össze a csapatok, hogy összemérjék tudásukat. Az ünnepélyes megnyitón a Zsirai lakók adtak elő egy színes előadást.