A tábor második napja

reggeli szórakozás

A tábor második napja

Egy nap tele kalanddal és alkotással

Táborunk második napja mozgalmasan és jó hangulatban telt. Reggel ébredés után mindenki beágyazott, összekészült, majd közösen elfogyasztottuk a reggelit. Miután mindenki felkészült a napi programra, útnak indultunk egy kellemes túrára a Nagyvázsony környéki erdőkben. Kirándulásunk során megtekintettük a pálos kolostor romjait, ahol érdekes történeteket hallhattunk a hely múltjáról, miközben a természet szépségét is élvezhettük.

A túrát követően visszatértünk a szállásra, ahol a megfáradt, de élményekkel gazdagodott csapat jóízűen elfogyasztotta az ebédet. Délután egy kis pihenés következett, hogy mindenki új erőre kapjon.

A pihenő után ismét felpezsdült a hangulat: közös táncolás és egy vidám buli következett, amelyen mindenki önfeledten szórakozott. Sokan pingpongoztak vagy labdáztak a kertben. Ezt követően kézműves foglalkozáson vettünk részt. Vízbe áztatott papírmasszát hálóra nyomtunk, majd a még nedves felületet színes virágokkal díszítettük. Az elkészült alkotásokat végül kiszárítottuk, így mindenki egy különleges, saját készítésű emlékkel gazdagodhatott.

A kézműveskedés után mindenkit finom vacsora várt: bolognai spagettit kaptunk, amely nagy sikert aratott a táborozók körében.

Az estét egy újabb fergeteges diszkó zárta, ahol ismét tánccal és jó hangulatban töltöttük az időt. A sok élmény és program után mindenki kellemesen elfáradva ment aludni, hogy másnap kipihenten induljunk haza.

Kálló-Kovács Petra

Szekér Zsuzsanna, Kalocsai Luca, Prohászka Petra, Szakács Beáta, Hercegné Lázár Viktória, Kenyeres Dávid