Tavasz - húsvét váró

meghívó

Tavasz - húsvét váró

2023. 04. 05.

Régóta terveztük, és szerettünk volna egy közös programot szervezni a többi intézménnyel, de sajnos külső körülmények gyakran közbe szóltak. Most viszont minden adott volt, így éltünk is a lehetőséggel, hogy közösen eltölthessünk egy vidám délelőttöt. Ahogyan Szabó János részlegvezető kitért rá a nyitó beszédében, egyetlen fontos „szabály” volt, hogy mindenki érezze jól magát.

A programok három helyszínen folytak, ezekről előzetesen a csapatok kaptak egy menetlevelet, ami a saját színükkel volt ellátva, és ennek megfelelő színű tojásokat tudtak gyűjteni, ha aktívan, és ügyesen vettek részt az adott állomáson. Mindenhol három tojást szerezhettek a lakók, és a csavar az volt, hogy egy negyediket is kaphatott a csapat a végén, ha a játékosok úgy érezték, hogy kísérőjük is aktívan kivette a részét a kihívásokból.

Ezt tehát nekik kellett megszavazni a végén, és végül minden csapat kísérője teljesen jogosan megkapta a külön tojást, hiszen ők is végig aktívan nem csak segítették, de teljesítették és lelkesen végrehajtották a próbákat.

Volt egy akadálypálya, ahol először egy tollasütővel kellett tojást egyensúlyozva végig menni az egyre nehezedő akadályokon, majd ha ez sikerült, feltehették a megóvott kincset a tojásfára. Ezután a szerencsén múlt a feladat, hiszen egy speciális dobókockával maguknak választották hogyan közelítik meg a következő feladatot. Volt, aki indián járásban, béka ugrásban, külső talpélen stb. Egy volt a közös, mindenki nagy mosollyal az arcán jutott el, a célbadobáshoz. Itt egy hatalmas tojásra vált lyukakba kellett beletalálni különböző távolságokról. Majd következett egy rész ahol csak bizonyos helyekre lépve tudtak átkelni a versenyzők, hogy megérkezzenek az utolsó előtti feladathoz, ahol el kellett fújniuk a labdákat a „fészekbe”. Tehát a feladatok során gyakorlatilag földön, levegőben többször is célba kellett juttatni a tojásokat, tehát megtapasztalták, hogy bizony nem egyszerű a húsvéti nyúl munkája. Végül néhány húsvéti puzzlet kellett megoldani.

Ezzel párhuzamosan kézműves foglalkozás keretén belül többféle mintából választva egy tyúkot kellett elkészíteniük, amit nem csak, hogy ők töltöttek, de a végén el is varrták, és egyéb díszekkel, (fészekkel, akasztóval, gyöngyökkel) ékesíthették. Hatalmas csend volt sokszor, annyira koncentrált mindenki, és szebbnél szebb csibék készültek, amiket természetesen boldogan vittek magukkal a lakók, és kísérőik egyaránt. A kézműves termet is mindenki hatalmas mosollyal az arcán hagyta el, hogy átmenjen a következő állomására.

A harmadik helyszínen pedig hitéleti foglalkozás zajlott, ahol a Húsvét jelentőségét, eredetét, és szokásait ismerhették meg a résztvevők. Itt sokszor érdekes beszélgetések zajlottak le, teljesen interaktív módon mindenki megoszthatta saját élményeit szokásait, gondolatait az ünnepről, hiszen nemcsak vallási, de népszokások terén is kaptak érdekes információkat az állomás vezetőitől. Megszerzett, vagy épp már meglévő tudásokat ezután egy kvíz keretében be is mutathatták, amit szintén nagyon élveztek.

Miután minden csapat végzett minden helyszínen, a kiinduló ponton jött az eredményhirdetés, és örömmel jelentem minden csapat maximális tojást gyűjtve teljes mértékben megérdemelten vette át a díját, és emléklapját.

Ezután pedig az odakészített sütemények, pogácsák vették át a főszerepet, és mindenki kedvére falatozva beszélhette át a nap történéseit.

Majd szép lassan mindenki visszaindult a saját intézményébe, nemcsak tárgyakkal, de rengeteg jó élménnyel, és vidám pillanattal gazdagodva.

Minden csapatnak ezúton is köszönjük a részvételt, és, hogy ennyire jól érezték magukat, ez nekünk is hatalmas elismerés, és jó érzés!