Barlangok világnapja

felértünk

Barlangok Világnapja

A Barlangok Világnapját sajnos nem tudtuk a hivatalos időpontban megtartani, hiszen akkor éppen táborban voltunk, azt követően pedig a tartós hőség miatt nem volt alkalmas az idő egy hosszabb túrára. A héten azonban végre bepótoltuk ezt a programot.

Reggel vonatra szálltunk, és Porvacsesznekig utaztunk, ahonnan gyalog indultunk tovább Vinyéig. A túra során többször átkeltünk a Cuha-patakon is, ami most szinte teljesen ki volt száradva, így senkinek nem okozott gondot az átkelés. Útközben többször is megpihentünk, egyik hosszabb pihenőnk során pedig elfogyasztottuk az otthonról hozott ebédet.

A túra során két kisebb barlangot is útba ejtettünk, amelyeket lakóink nagy érdeklődéssel és örömmel fedeztek fel.

A túra végén még maradt idő egy kis kikapcsolódásra is: játszótereztünk, fagyiztunk és jégkását fogyasztottunk. Ezután vonatra szálltunk, a hazautazás pedig jó hangulatban, sok nevetéssel és beszélgetéssel telt. Különösen élvezte mindenki, hogy hazafele úton több alagúton is áthaladtunk, ami nagy sikert aratott.

A nap végén mindenki fáradtan, de élményekkel tele ért haza.

Kálló- Kovács Petra

Szekér Zsuzsanna, Kalocsai Luca, Szakács Beáta, Csankovszki Edit, Kenyeres Dávid