Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye
8592 Dáka, Dózsa György utca 80. | E-mail: dakaotthon(kukac)dakaotthon.hu | Tel.: +36 89 340-004 | Fax: +36 89 340-187
A hagyományokhoz híven az Új épület lakói az idén is ellátogattak Győrbe, az adventi vásárba. Gyönyörködtek a hangulatos karácsonyi kirakatokban, a szépen kivilágított, ünnepi fényekbe öltöztetett városban. A hideg ellen forró punccsal védekeztek.
A lakóotthon közössége által elkészített, és kiállításra küldött mézeskalács alkotást a szakmai zsűri különdíjban részesítette. A díjat a tapolcai Hunguest Hotel Pelionban, a csütörtök esti megnyitón vehettük át. Nagy büszkeséggel töltötte el az ellátottakat, hogy munkájuk sikeres lett.
Intézményünk lesencetomaji részlegén 2015. december 11-én az aktív dolgozók közreműködésével nyugdíjas találkozó megszervezésére került sor. Az adventi időszak békében, szeretetben való megélését szolgálta a szép számban megjelent volt dolgozók találkozása a jelenlegi, aktív kollégákkal.
Takács Bálint intézményünk lakója a napokban ünnepelte születésnapját. Édesanyja a születésnap hangulatának emeléséhez a Sümegen élő és dolgozó, világbajnokságot nyert lufibohócot hívta vendégül. Az édesanya vendégül látta Bálintot és szobatársait édességgel, süteménnyel.
Lakóink zenés-verses összeállítással ünnepelték a Mikulás érkezését. A műsor után felelevenítettük a gyerekkorunkból ismert Mikulás dalokat, jó kedvűen együtt énekeltünk.
A Veszprémi Motoros Egyesület ismét elhozta intézményünkbe a Mikulást.
A lakóknak gyümölcsöt, édességet és papír-írószereket hoztak. Kedvességüket zenés, táncos műsorral köszöntük meg.
A tapolcai ÉFOÉSZ és az Integrált Intézmény szervezésében került megrendezésre a Kulturális Fesztivál december 3.-án a FogyatékosokVilágnapja alkalmából, ahol ellátottainkkal közösen Mentovics Éva: Hópelyhek tánca c. műsorral léptünk fel. Előadásunk teljesen önálló volt, mert a zenét is lakóink adták elő és nem vettük igénybe a technikát.
A Fidelitas veszprémi szervezete megkereste intézményünket és segítségét ajánlotta fel a kert és az udvar rendezéséhet.
Intézményünk lakóival 2015.december 3-án a fogyatékos emberek világnapja alkalmából ellátogattunk a Városi Művelődési Központba új nevén az Agórába.
Mikulásváró műsorunk közös énekléssel kezdődött lakóink nagy lelkesedéssel csatlakoztak be az ismert dalokba. Ezután nyírlaki zenészeink adtak elő népszerű mikulás énekeket.
Majd egyik ellátottunk xilofonon szólaltatott meg jól ismert dallamokat.
A sok éneknek meglett a hatása mivel a Mikulás szerencsésen ide is ért Lappföldről, majd megajándékozott minden kedves lakót.