Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye
8592 Dáka, Dózsa György utca 80. | E-mail: dakaotthon(kukac)dakaotthon.hu | Tel.: +36 89 340-004 | Fax: +36 89 340-187
A Nyírlaki Pszichiátriait Betegekért Alapítványunk sikeres pályázatot nyújtott be a „Pszichiátriai betegek kézműves termékeinek megismertetése” címmel a „Civil szervezetek működési célú támogatása 2017.” kiírt pályázati kiírásra.
Június 24-én, szombaton Szabó Zoltán helyi plébános úr meghívásának köszönhetően részesei lehettünk a Lesenceistvándi Mária-kápolnánál megrendezésre kerülő Szent Iván éji rendezvénynek.
2017.06.23.-án sport napot tartottunk a kamondi intézményben, mely alkalomból a társintézmények dolgozói és ellátottai is részt vettek. A sport nap levezetésében nagy segítségünkre voltak a pápai valamint a sárvári középiskola önkéntes diákjai. Egy kis bemelegítővel kezdtük a napot, ezáltal is megalapozva a jókedvet.
2017. június 20.-án tapolcai sétára indultunk. Végigjártuk és megtekintettük a szép tóparti sétányt és élővilágát, majd az étteremben megpihentünk és elfogyasztottunk egy finom ebédet. Hazafelé fagylalttal hűsítettük magunkat a nagy forróságban.
Kirándulás Tapolcán
„Fűben, virágban, dalban, fában
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat
2017. június 22-én került sor az idősellátás megyei hálózati műhelymunkára dákai intézményünkben.
Az előző évekhez hasonlóan idén is a jó idő beköszöntével ellátogattunk a Zalaszentgróti Termálfürdőbe. Lakóink körében nagy népszerűségnek örvend ez a program. A gyógyító hatású termálvízben üldögélve kellemesen elbeszélgettünk, majd célba vettük az úszó medencét. Versenyt úsztunk több ellátottunkkal, amit nagyon élveztek. A megmérettetés lezárásaként célba dobtunk szivacslabdával.
Jaj, úgy élvezem én a strandot…
Nyárindító fürdőzés a Várkertfürdőben, avagy a dákai intézet T-épületében lakó fiataloknak is elkezdődött a nyár.
A nagy melegben mi más jöhetne szóba, mint a strand, a csúszda, lángos és a fagyizás.
Hát mi adtunk az élvezeteknek. Kipirultan, fáradtan, de élményekkel gazdagabban tértünk vissza az intézetbe.
Szabó Zoltán plébános atya szervezésében az egyházközség hívei zarándoklat keretében Magyarpolányban részt vettek a község lakosai által bemutatott „Passió” című előadáson.
„Mozgásra fel!” címmel a Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrál Intézménye Dákán sportolásra hívta- várta ellátottait 2017. június 19-én.
Minden korosztály számára szerveztünk különböző nehézségű feladatokat, amelyek teljesítése kihívást jelentett lakóink számára, de a végeredmény, a siker mérhetetlen örömöt jelentett mindenki számára.
Sütés
„ Minden egyes étel egy élmény, amit egyedül élünk meg, kevésbé értékes, mint ha azokkal osztjuk meg, akiket szeretünk.”