Lecsófesztivál

Alapanyagok

Lecsófesztivál

2025. augusztus 08-án intézményünk parkjában, hagyományainkhoz híven megrendezésre kerül a XV. Lecsófesztivál. A rendezvény a Lélektől Lélekig Alapítvány támogatásával került megrendezésre.

Megnyitót követően a csapatok véletlenszerű luftballon választással kihúzták, hogy melyik ország lecsóját fogják elkészíteni. A szükséges alapanyagok és receptek össze voltak készítve, csak azt kellett a csapatoknak eldönteni, hogy melyik hozzávalóból mennyit tesznek az ételükbe. Lázasan folyó főzést a Darvastóról érkezett Tranzit zenekar zenéje tette még hangulatosabbá.

Amikor már mindenhol főtt a bográcsban az étel, a csapatoknak fel kellett ismerniük, hogy kinek az országának a zenéje csendül fel. Aki ráismert az általa képviselt ország zenéjére, annak táncba kellett invitálni a többi csapat tagjait. Nagyon jó hangulatú rögtönzött táncokba vehettünk részt. A csapatok ügyesen teljesítették a feladatokat. Az elkészült lecsókat egy nagy asztalnál tálaltuk fel. A tálak elé mindenkinek kellett készíteni egy ismertető táblát, melyen fel kellett tüntetniük, hogy melyik telephelyet képviselték és melyik ország lecsóját készítették el. A táblákat rajzokkal is díszítették.

Ekkor jött a nap fénypontja, a kóstolás. Mindenki minden lecsót megkóstolhatott, és ki-ki maga eldönthette, hogy az ő ízvilágához melyik ország lecsója áll a legközelebb. A nagy melegre való tekintettel fagylattal kínáltuk a résztvevőket, aminek mindenki nagyon örült.

Rendezvényünk emléklap átadásával, és a résztvevők megajándékozásával zártuk. Majd búcsúzóul egy közös tánccal koronáztuk meg a napunk. Mindenki felejthetetlen élményekkel tért haza.