Budapest tornaverseny

Budapest tornaverseny

 

Május 4-én és 5-én országos tornaversenyen vett részt 5 lakónk. A hosszú útra vonattal mentünk. Lakóink nagyon jól érezték magukat a hosszú út alatt és élvezték az utazás összes pillanatát.

A Honvéd Tornacsarnokhoz megérkezve, az átöltözés után Dr. Jády György országos sportigazgató és Hajdú László torna szakág vezető köszöntötte a versenyzőket.

A versenyen 2 napon keresztül több tornaszeren mérték össze tudásukat lakóink és a többi versenyző (lólengés, felemás korlát, nyújtó, talaj, gyűrű, ugrás). Látványos mozdulatokat és gyönyörűen kivitelezett gyakorlatokat láthattak a rendezvényre kilátogató (szülők, rokonok, barátok, érdeklődök).

Az öltözőben örömmel üdvözölték egymást régi barátként és beszélgettek arról mi történt velük az előző verseny óta.

Az első napi izgalmas, jó hangulatú divíziónálások után szállásunkra érkezvén kissé fáradtan, de bizakodóan hajtották fejüket álomra. Vasárnap már az öltözőben arról beszélgettek, hogy ki melyik tornaszert szereti a legjobban és, hogy fog sikerülni a döntőben való szereplése.

A tornaszereken nagyon szépen kivitelezett gyakorlatokat mutattak be lakóink  nagy örömükre, amiket fényes  érmekkel  jutalmaztak a pontozó bírók.

Eredményes 2 napot tudhatunk magunk mögött, hiszen arany, ezüst, bronz érmeket és szalagot szereztek és még az sem csüggedt el, akinek kevésbé sikerült a gyakorlata.

Hazafelé a vonaton arról beszélgettek a lakóink milyen jó volt találkozni a versenyző társaikkal, barátokkal.

Megfogalmazódott bennük, hogy fontos a versenyen való jó szereplés, de az is fontos, hogy jól érezzék magukat, találkozzanak versenyzőtársaikkal és új élményekkel gazdagodjanak.

 

Sárközi Dániel