Köszöntő

A Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye Ezüst Hárs Otthon Csabrendek telephelyét a Fővárosi Tanács 1983-ban létesítette Darvastón, egy megszűnt bauxitbánya üzem területén. Új és felújított épületekben a kezdeti terveknek megfelelően készült el, egy otthonos, üdülőszerű területté alakított intézmény komplexum.

Aktualitások

Palacsintát sütöttünk az I.-es gondozási egységen

 

2018. október 23-án egy kellemes délutáni programon vettünk részt a lányokkal. Már napokkal előbb beszereztük a sütéshez szükséges dolgokat és izgalommal vártuk a napot.

Megbeszéltük a szükséges alapanyagokat és az elkészítés menetét.

November 1.

 

Szeretteinkre emlékeztünk a temetőbe a sírok mellett gyertyákkal, mécsesekkel, virágokkal.

Szeretteinkre elkékeztünk intézményünk keresztjénél is, egy közösen elmondott imával és a következő gondolattal.

 

Őszköszöntő délután

2018.10.21-én Félúton Házakban élő lakóinkkal köszöntöttük a lassan megérkező Őszt. A szokatlan, nyári meleg elmúlt, igazi, hűvös, de napsütéses őszi időben tartottuk rendezvényünket.

Vegyszermentes kertből származó provencie-i sütőtököt sütöttünk az intézmény konyhájában, 50 kg-ot, hogy mindenkinek bőven jusson.

I. Fejlesztő Foglalkoztatók Fesztiválja

 

2018. október 10-én került megrendezésre a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő intézmények fejlesztő foglalkoztatói találkozója a Vakok Állami Intézete Tatai Rehabilitációs Telephelyén.