Az ősz tánca – Jókai természetvilágában Egy különleges mozgásos élmény a Jókai-emlékév jegyében

A szél és falevelek utánzása

Az ősz tánca – Jókai természetvilágában

Egy különleges mozgásos élmény a Jókai-emlékév jegyében

2025. október 30.

 

Az október csendes, aranyló fényei között a Vadgesztenye Otthon lakói ezúttal nemcsak emlékeztek Jókai Mórra az emlékév kapcsán, hanem át is élték mindazt, amit a természet szépségéről, az elmúlás békéjéről és az élet körforgásáról vallott.

A foglalkozás zenei-mozgásos formában idézte meg Jókai természetvilágát. Halk zene szólt, mintha a Balaton partján járnánk: a szél játszik a levelekkel, a napfény megcsillan az aranybarna lombok között. A lakók, ahogy a dallam elindult, egyszerre lettek hulló levelek, szellők és napsugarak.

A mozdulatok lassúak, lágyak, megnyugtatók voltak. Mindenki a saját ritmusában mozdult – volt, aki szinte táncolt, más csak finoman ringott. De mindannyian egy közös hullámra kerültek: a természet ritmusára, arra a belső békére, amit Jókai is olyan szeretettel írt le regényeiben.

A páros gyakorlat különösen megható volt: az egyik lakó a „szél”, a másik a „levél” szerepét kapta. A szél finoman mozgatta a levelet, aki hagyta, hogy sodródjon – ez a bizalom és a kapcsolódás szép szimbólumává vált. Sok mosoly, halk nevetés és néhány könnycsepp is megjelent, mert a mozdulatok nemcsak a testet, hanem a lelket is megérintették. Majd a jó időt még kihasználva a fiatalabb lakóinkkal az udvaron folytattuk a programot, igazi faleveleket dobáltunk a levegőbe, a nevetés visszhangzott az udvaron. A napfényben kavargó levelek között különleges, vidám fotók is készültek. Olyan pillanatok, amelyek magukban őrzik az ősz melegségét és az együttlét örömét.

A záró körben Jókai-idézeteket húztak a résztvevők. Egyikük csendesen olvasta fel:

„A természet könyve mindig nyitva van azok előtt, akik olvasni tudnak benne.”

És valóban a foglalkozáson a természet könyvét a mozdulatokon keresztül olvastuk. Nem szavakkal, hanem érzésekkel.

A program végére a terem megtelt békével, aranyfényű derűvel – mintha maga Jókai mosolygott volna ránk a lombok közül.

Mentálhigiénés csoport