Mikulás ünnepség 2021

Mikulás varázsa

 

December hónapjával elkezdődött az adventi várakozás időszaka. Az első napok alkalmával ünnepbe díszítettük a szívünket, a lelkünket és az intézmény is díszbe öltözött.

Első izgalmas rendezvényünk a Mikulás várás volt. Az ebédlőben gyűltünk össze, ahol a lakók izgatottan várták a Télapót. A munkatársak beöltöztek manóknak, krampuszoknak. Egy interaktív színdarabot adtunk elő, amely során a lakókat is bevontuk a játékba, önfeledt és jókedvű pillanatokat okozva nekik.

A színdarab végén megjelent a Mikulás, akit nagy ujjongással fogadtak az ellátottak. Finomabbnál finomabb süteményeket, üdítőket osztottunk, a Télapó pedig mindenkit meglepett egy-egy kedves szóval. A dicséret mellé természetesen szaloncukor is járt. A rendezvény befejeztével sem ért véget a Mikulás feladata. A kastélyparkban is tett egy nagy sétát, hogy minden emberhez elérjen a varázsa. Bár a rénszarvasokat és a szánját most Lappföldön hagyta, de így is mindenki arcára mosolyt varázsolt.

Donászy Magda szavait idézve köszöntünk el Tőle:

„Itt van már a Télapó,

Tele van a zsákja,

Mosolyog az arca

Örömünket látva:”