Székelyföld felfedezése

A Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézményének Lesencetomajon élő húsz ellátottja és négy segítője 2015. július 6-ától 10-éig ötnapos erdélyi kiránduláson vett részt. A kirándulás szervezése már a kora tavaszi időszakban megkezdődött az ellátottak véleményének, és anyagi lehetőségének figyelembe vételével a lakóegység vezetője megkezdte a szervezőmunkát a Zetelakán élő Sebestyén Elemérrel, melynek eredményeként létrejöhetett a mellékelt képeken megörökített csodálatos élményanyag.

Hatodikán hajnali három órakor az MB Balaton utazási vállalat harmincfős buszával kezdetét vette utazásunk. A határt átlépve első hosszabb megállónk a Király-hágónál volt, ahol megebédeltünk. Ezt követte Kolozsvár, ahol Mátyás király szobrát és a Fő téren álló templomot tekintettük meg. A falusi turizmus keretében biztosított szálláshelyekre Zetelakára este kilenc órakor érkeztünk, ahol népviseletbe öltözött vendéglátóink kaláccsal kínáltak minket. Az estebéd tárkonyos pityókaleves és borjúpörkölt volt mindannyiunk nagy megelégedésére, és megnyugodva az utazást követően békés beszélgetés zajlott a vendégek és a vendéglátók között. Nagy érdeklődéssel hallgattuk a vendéglátó férfiak medvével kapcsolatos kalandjait, mely végképp felkeltette kíváncsiságunkat az ismeretlen iránt.

A svédasztalos reggelit, és a háromfogásos estebédet minden nap a szálláshelyen fogyasztottuk el, csoportunkat a falusi turizmus keretében Zetelakán három szomszédos épületben helyezték el.

Második napi programunk a Békás-szoros meghódításával, és a Gyilkos-tó legendájának megismerésével, valamint a Zetelaki víztározóra való rácsodálkozással telt.

Harmadik napon tiszteletünket tettük Tamási Áron sírjánál, felidéztük az Ábel trilógiával kapcsolatos élményeinket, Korondon pedig megtekintettük a csodálatos népművészeti vásárt, és kisebb emlékeket vásároltunk. Délután a hőség elől menekülve felkerestük a parajdi sóbányát.

Negyedik nap hálát adtunk az utazás lehetőségéért a Csíksomlyói Szűzanyának, majd Csíkszeredán a nagy magyar építész, Makovecz Imre által tervezett templom csodálatos fafaragásaiban gyönyörködtünk. Délután házigazdánk segítségével meghódítottuk a Madarasi-Hargita 1801 m-es csúcsát. Fáradtságunkat a csodálatos kilátás, és a fenyők szépsége feledtette.

Ötödik nap hajnalán öt órakor csapatunk készen állt a hazautazás megkezdésére. Összegeztük a kirándulás élményeit, és figyelemmel kísértük a hosszú úton fellelhető történelmi helyszíneket (Segesvár, Déva-vára, Arad) lélekben emlékezve hőseinkre.