Rendőrnap a Vadgesztenye Otthonban

A vidám csapat.

Rendőrnap a Vadgesztenye Otthonban – élmény, tanulás és mosoly egy helyen

2025. május 06.

 

„Egy nap, amikor a rend és a szív kéz a kézben járt”

 

Május 6-án különleges programmal készültünk a Vadgesztenye Otthon ebédlőjében. Megrendezésre került a hagyományos Rendőrnap, amely ezúttal is tartalmas és élménydús pillanatokat hozott.

Vendégünk – már harmadik éve – Molnár András rendőr őrnagy, aki lelkesedéssel és türelemmel osztotta meg tudását a lakókkal. Bűnmegelőzési előadásában fontos témákat érintett: bemutatott rövid videókat a netes csalásokról, elmagyarázta, hogyan lehet felismerni a veszélyes helyzeteket az online térben, és milyen információkat nem szabad megosztani a Facebookon, Instagramon vagy más közösségi felületeken.

A tájékoztatást játékos tudáspróba követte: a résztvevők egy 13+1 kérdéses totót töltöttek ki, melynek témája az internetbiztonság és a bűnmegelőzés volt. A legügyesebbek oklevelet kaptak, amit örömmel és büszkén vettek át!

Az előadás után a rendőrségi felszereléseké volt a főszerep: a lakók bilincset próbálhattak, majd beülhettek a rendőrautóba, ahol közös fotózásra is sor került. Az élmény, hogy testközelből találkozhattak egyenruhás vendégünkkel, felejthetetlen pillanatokat hozott.

A program végén egy igazán különleges pillanat koronázta meg a napot, egyik lakónk 18. születésnapját is együtt ünnepelhettük, tortával, jókívánságokkal és sok szeretettel.

 

„A rendőr ott van, ahol baj van-de nekünk ma mosolyt hozott.”

 

Hálásak vagyunk meghívott vendégünknek, hogy idén is ellátogatott hozzánk – reméljük, jövőre ismét találkozunk!

Ezúton is szeretnénk megköszönni minden rendőr munkáját, akik nap mint nap vigyáznak ránk és biztonságban tartanak bennünket. Köszönjük, hogy értünk vannak!

Mentálhigiénés csoport