Mohikánok, tigrisek, légiósok közt, történelmi barangolás

Interaktív előadás

Mohikánok, tigrisek, légiósok közt, történelmi barangolás

2024. 04. 08.

 

Történelmünket azzal tudjuk fenntartani, hogy beszélünk róla, utána olvasunk vagy elmegyünk egy olyan különleges helyre, mint ahogy mi is tettük az intézmény lakóival.  Úti célunk Lesenceistvánd volt, az a hely, amelyet már hallottunk a TV-ből, az internetről, de személyesen még nem láthattuk azt az elképesztő katona figura gyűjteményt, szám szerint 50.023 darabot, amelyet Nyírő Tamás gyűjtő a hosszú évek során beszerzett.

Miután megérkeztünk a kiállítás helyszínére még el sem tudtuk képzelni, hogy a rengeteg bábu milyen hatással lesz ránk. A szobába belépve a roskadozó polcokon tematikusan felépített történelmi események, csaták elevenedtek meg. Tamás nem csak a figurákat mutatta be számunkra, hanem mesélt a vitrinben felépített ütközetekről. A hallottak, amelyeket teljes odaadással mesélt, lakóinkat elkápráztatta, figyelmünket teljesen lekötve szinte úgy éreztük, hogy mi is harcolunk a mohikánokkal. A tárlatvezetés izgalmasabbá vált azáltal, hogy interaktív formában folytatódott, így lakóink emlékképeiből előkerültek a történelem jelentősebb mozzanatai.  A részletes tájékoztatás a katonai járművekről, illetve a fejünk felett repkedő vadászrepülőkről lehetővé tette, hogy erre a kis időre mi is a történelem részesei lehessünk.  A megjelenített és átélt csaták után egy teázás mellett beszélgetéssel zártuk le a délelőttöt.

Hálásak vagyunk azért, hogy részesei lehettünk eme csodának. Gratulálunk Nyírő Tamásnak az egyedi gyűjteményéhez.