Együtt, egymásért – felejthetetlen nap a Lesencetomaj Vadgesztenye Otthonban

Találkozó

Együtt, egymásért – felejthetetlen nap a Lesencetomaj Vadgesztenye Otthonban

„Ahol az együtt töltött időből közös emlék születik.”

2026.08.29.

Fergeteges hangulat, megható pillanatok, sok-sok mosoly és valódi összetartozás jellemezte a Vadgesztenye Otthon Lesencetomaj Lakó–Hozzátartozó Találkozóját.

Ezen a különleges napon nemcsak a lakóink, hanem a családtagok, meghívott vendégek, fellépők és az intézmény munkatársai is egy közösséggé váltak. A park megtelt élettel, beszélgetéssel, zenével és nevetéssel.

A rendezvényt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Vármegyei kirendeltségének igazgatója, Horváthné Szabó Andrea ünnepi gondolatai nyitották meg, majd Czibor Hajnalka részlegvezető asszony és Hanich Ferenc integrált intézményvezető úr köszöntötte a jelenlévőket. Beszédjeikben egyaránt hangsúlyt kapott az összetartozás, a közösség ereje, valamint az a szeretetteljes és támogató környezet, amelyben lakóink mindennapjai telnek.

A kulturális programban ezúttal is főszerepet kaptak lakóink. Volt vers, ének, tánc, karikás-labdás mozgásos produkció, valamint a Lakóotthon ellátottjainak vidám színdarabja, A pletykás asszonyok. Minden produkció mögött rengeteg gyakorlás, kitartás és lelkesedés volt. A hozzátartozók büszkén és meghatottan figyelték szeretteiket a színpadon. A tapsból és a mosolyokból egyértelműen látszott, ezek a pillanatok nemcsak a fellépőknek, hanem a családtagoknak is nagyon sokat jelentettek. Vendég fellépők is színesítették a napot, nagy örömünkre több meghívott csoport is elfogadta meghívásunkat.

A Kisapáti Szépkorú Nyugdíjas Klub táncosai lendületes produkcióval varázsoltak jókedvet a parkba, a Cserszegtomaji Tátika Népdalkör pedig ismert és kedvelt retro slágerekkel ajándékozta meg a közönséget. A találkozó nemcsak a színpadi produkciókról szólt. A vendégek megtekinthették lakóink alkotásaiból összeállított kiállítást, valamint a régi fényképekből készült emlékkiállítást is. A fotók sokakban régi történeteket, közös élményeket és kedves emlékeket idéztek fel. A rendezvény végén következett lakóink ülőtánca.

Az „Országút, vigyél haza” country hangulatát a „Milyen szép a világ” dallama követte. A táncosok ülve, mégis hatalmas lelkesedéssel és energiával mutatták meg, hogy a tánc valóban mindenkié. A záró gondolat pedig méltóképpen foglalta össze az egész nap üzenetét:

„Milyen szép a világ, ha együtt vagyunk.”

Valóban, ezen a napon együtt voltak lakóink, hozzátartozóink, kollégáink és vendégeink. Együtt nevettünk, énekeltünk, táncoltunk, emlékeztünk és teremtettünk új közös élményeket.

A nap végén a hozzátartozók arcán látható boldogság, büszkeség és meghatottság talán mindennél többet mondott.

Köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével, fellépésével, munkájával vagy szeretetével hozzájárult ahhoz, hogy ez a nap valóban felejthetetlen legyen!

 

Mentálhigiénés csoport