Barátság napja

Barátság napja

A barátság napja

Fogj egy pokrócot, kapcsold be a zenét és tiéd a világ!”

A kellemes nyári napsütésben, az idei évben is a kastély parkjában szerveztük meg a barátság napját.

A készülődés kicsit másképp történt, mint eddig. Lakóinknak nem hívtuk fel a figyelmét a programra, hanem fogtunk néhány plédet, zenedobozt, frissítő italt és kiültünk a parkba zenét hallgatni. Miután észlelték, hogy szól a zene, folyamatosan egyre többen csatlakoztak hozzánk. Mikor már szép számmal összegyűltünk, meghallgattuk Aranyosi Ervin: „A barátság gyógyít” című versét, majd beszélgettünk a barátság fontosságáról, egymás tiszteletéről, az elfogadásról.

A programra minden osztályról érkeztek lakók és érezhettük, hogy a kis csapat a különbözőségeinkben is megtalálta a közös pontot, amelyben a zene, tánc és a közös ének játszott szerepet. Együtt daloltunk, körtáncot jártunk, utána pedig elfogyasztottuk a friss limonádét és nassolni valót.

Újabb élményekkel, érzésekkel zártuk a napot.