Víz világnapja 2023. 03. 22. T-épület

A T épület lakói a Víz Világnapján

Víz világnapja T-épület

2023. 03. 22.

Hagyományainkhoz híven idén is megemlékeztünk lakóinkkal a „Víz világnapjáról", ezúttal egész napunkat ennek az életelemnek a fontossága köré építettük.

A délelőtti foglalkozások során megbeszéltük a víz élettani szerepét, a természetes vizek fajtáit, külön kitértünk Magyarország tavainak és folyóinak felsorolására is. Újra felelevenítettük, hogy mi emberek és ezen belül konkrétan mi, a T épület lakói mit tehetünk vizeink tisztaságának érdekében kint a természetben, valamint a takarékos vízhasználat fontosságáról és mikéntjéről beszéltünk mindennapi életünk során. Ezt követően egy hatalmas papír vízcseppet díszítettünk ki a lakók kék színű festékes tenyérlenyomatával, emellett készültek halat és tengert ábrázoló ragasztott és rajzolt alkotások is, melyekkel a faliújságot dekoráltuk.

Délután a lakók segítségével elkészített élő képünk mellett néhány dallal, néhány hasznos jó tanáccsal, néhány fontos idézettel tarkítva zártuk megemlékezésünket és róttuk le tiszteletünket a víz, mint élet előtt.