SzemlÉLETváltás az intézményi ellátásban

csoportkép

SzemlÉLETváltás az intézményi ellátásban

2024. 05. 30.

2024. május 30-án Székesfehérváron a dákai intézményegységből 6 fejlesztőpedagógus vett részt a fenti címmel rendezett konferencián. Akik a szervező Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér Vármegyei Kirendeltség igazgatónőjének megnyitója után Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke előadását hallgatták meg.

Ezt követően Csongrád-Csanád Vármegyei, Borod-Abaúj-Zemplén Vármegyei és Nógrád Vármegyei jól működő gyakorlatokról, valamint az Önálló Életviteli Centrumok működéséről számoltak be az előadók.

Az előadások fókuszát a fogyatékossággal élő ellátottak intézményi ellátásához kapcsolódó szemléletváltás megerősítése, a döntéshozatal, és a fogyatékkal élő személyek önálló életvitelének támogatása adta.

A téma fontosságát bizonyította a helyszín is, mely a Fejér Vármegyei Kormányhivatal Díszterme volt. A programot svédasztalos állófogadás zárta.

 

                                                                                   Szanyiné Csepregi Ilona

                                                                                      fejlesztőpedagógus