Köszöntő

Tisztelt Látogatók!

Szeretettel köszöntöm Önöket, a Bakony Integrált Szociális Intézmény Veszprém Vármegye, valamint Babérmeggy Lakóotthon Dáka, Tornácos Otthon Dáka, és Ligetes Lakóotthon Nyárád telephelyeinek honlapján.

A honlap segítségével betekintést nyerhet otthonunk életébe. Fontos számunka, hogy lakóinknak valódi otthont teremtsünk, ahol a mindennapok hasznos, tartalmas megélése zajlik. Az ellátottak magas szintű ápolása mellett prioritást élvez lakóink fejlesztése, képzése, foglalkoztatása. Fontosnak tartjuk a meglévő ismeretek szinten tartását, valamint az új tevékenységekkel történő ismerkedést. Lehetőséget biztosítunk számukra a képességeiknek megfelelően szinten tartó, képességfejlesztő foglalkoztatáson való részvételre, továbbá sport- és szabadidős tevékenységek végzésére. Örömmel tölt el bennünket, hogy egyre több külső helyszínen megrendezett integrált programon tudunk részt venni, folyamatosan bővül kapcsolati rendszerünk.

Aktualitások

Dákai intézményünk tornacsarnoka színházzá alakult át 2014. november 2-án, ahol a Dé-mol színtársulat tartott előadást. A színdarab címe a "Vándor vitéz" volt. A mesejátékba lakóinkat és dolgozóinkat is bevonták a szereplők, s a játékos feladatok nagy örömet okoztak lakóinknak.  Sokat nevettünk és tapsoltunk. 

Kiskastély lakói 2014. 10.29-én Balatonfüredre kirándultak. Megcsodálták az őszi móló szépségét, a Tagore sétányt, valamint áthajókáztak Tihanyba. Az Apátság megtekintése után a történelmi panoptikumot  nézték meg, majd rövid sétát tettek a csodás panorámájú községben. Este finom vacsorával zárták a napot.

A dákai otthon lakóival október 21-én Pápára látogattunk a Pegazus Színházba, ahol Carlo Collodi: Pinokkió című előadását néztük meg. Kis csapatunknak nagyon tetszett az előadás, sokat nevettünk és tapsoltunk. A műsor után tettünk egy nagy kört a Várkertbe, majd lakóink örömére cukrászdában  is voltunk.

A kellemes késő nyári időt kihasználva az Új épület eltervezte, hogy gyalogtúrára indul.

Autóbusszal elutaztunk Adásztevelre, majd gyalogosan nekivágtunk a falut és Pápát összekötő szőlőhegy leküzdésének. Útközben ittunk a szépen kiépített Teveli forrás vizéből, majd beszélgetve, jókedvűen haladtunk a város felé.

Intézményünk 44 férőhelyes Új épülete sikeresen pályázott az „Eco Textil Alapítvány” akciójára, melynek eredményeként egy háromkerekű triciklit kaptak.

Ezen ajándék segít bővíteni ellátottaink mozgásterápiás lehetőségeit.

A Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye és a Veszprém Megyei Idősek Otthonainak Egyesített Szociális Intézménye 2014. október 2-án szakmai konferenciát szervezett Külsővaton.

2014. szeptember 25-én intézményünk lapos épületének nehezen mobilizálható lakói számára szerveztünk kirándulást. Délután külön busszal érkeztünk Pápára, ahol a Petőfi Filmszínházban megtekintettük a Maja a méhecske című mesefilmet.

Intézményünk lakóit az a megtiszteltetés érte, hogy az idei évben is felkérést kaptak szereplésre a Nyárádon hagyományosan megrendezésre került Krumpli Fesztiválra. Örömmel tettünk eleget a meghívásnak. Három dalból és egy rövid színdarabból álló műsort állítottunk színpadra.

Immár negyedik alkalommal került megszervezésre Integrált Intézményünk dolgozói részére a rekreációs nap, amelyet az idei évben a nyírlaki telephely intézmény szervezett Sümeg- Mogyoródombon. A hely és az időjárás ideális volt a szabadidős rendezvény lebonyolítására.

A dákai intézmény Új épületének 22 lakója egész napos kiránduláson vett részt. Először a Salföld Természetvédelmi Majorba látogattunk el, ahol olyan őshonos magyar állatfajtákkal ismerkedhettünk meg, mint pl. a szürkemarha, rackajuh, mangalica, komondor, puli, stb. Két csacsi és egy cica kísért végig minket a majorban, élvezve a lakók simogatását.

Dákai intézményünk fennállásának 65. évfordulója alkalmából szakmai rendezvénysorozatot szerveztünk 2014.09.10-11-én, amelynek első napján szakmai vetélkedőt szerveztünk. 

Veszprém megyében 2009-ben és 2011-ben szerveztünk „Kapaszkodó” – Szociális Börze címmel országos konferenciát Pápán, 2013-ban Külsővaton. Mindhárom esetben dákai intézményünk és a Veszprém Megyei Idősek Otthonainak Egyesített Szociális Intézménye közös szervezésében valósulhatott meg nagy sikerrel a rendezvény.